Ovis tánc

Ez a kor a játékról szól, ezért hogyan is lehetne másként, mint játékosan oktatni a táncot Az óraadó tanár nagy hangsúlyt fektet a vidámságra, és a szinte minden pillanatban aktív időtöltésre. Ebben a korban még nehézséget okoz az egy dologra hosszabb ideig való koncentrálás, ezért az óra nagyon pörgős, gyakran váltja a zenéket, és gyakorlatokat, ezzel tudjuk fenntartani a gyerekek figyelmét. Úgynevezett „testelőkészítő” folyik. Az irányok megtanulásától, a ritmikai játékokon keresztül, a nyújtógyakorlatokon, és forgáson át egészen a különböző koreográfiák elsajátításáig minden megtalálható az órán. Fokozatosan építjük be a társastáncok alaplépéseit is, mint pl. a mambo, cha-cha, keringő, rocky figuráit, de ennél a korosztálynál, még nem ezeknek a táncoknak a megtanítása a mérvadó, inkább a játékos, ritmusos tánc a jellemző.

Szeretettel várunk minden olyan ovis gyermeket, aki már betöltötte a 4 éves kort, és járt már egy évet óvodába.

Tánciskolánk évente 2 fellépést biztosít a gyerekeknek, ahol megmutathatják magukat. Egy karácsonyi (félévi), és egy év végi fellépést.

Óra időtartama: 50 perc

Óraszám: heti 1 alkalom

Helyszín: Komárno, Mederčská 4, (Šeko center, első emelet)

JELENTKEZÉS